Válogatott centerünk is hosszabbított együttesünkben!

Szerző: 
admin
Datum: 
2018. július 31. - 06:15

Bár a tavalyi évben kevesebb játéklehetőséget kapott argentin edzőnktől, centerünk, Nagy Viktória is mindenben megállapodott vezetőségünkkel, így ő is csapatunkban folytatja pályafutását.

Viki 2016 nyarán tette át a székhelyét Békéscsabáról Budapestre, és bár az első évben nem sikerült érmet nyernie, a mögöttünk levő bajnokságban egy harmadik hellyel büszkélkedhet. Majdnem napra pontosan egy éve a World Grand Prix-győztes magyar női röplabda-válogatottba is meghívót kapott, majd bekerült a Törökországba utazó kertbe is.

Játékosunk így értékelte a tavalyi bajnokságot: „Az előző szezonról szerintem mindenkinek vegyes érzelmei vannak! Szép győzelmek, becsúszott vesztes mérkőzések, illetve a szezonvégi bronzérem. Izgatottan várom az előttünk álló bajnokságot, pozitív megérzéseim vannak, remélem több játéklehetőséghez jutok majd, és ezzel segítem a csapatomat. Nem adjuk alább, a legjobb háromba szeretnénk végezni, illetve nemzetközi szinten is minél tovább menetelni, megmutatni, hogy az UTE csapata is megérett a feladatra.

SOK SIKERT ÉS SÉRÜLÉSMENTE SZEZONT KÍVÁNUNK!