Magabiztos győzelem a Jászberény ellen hazai pályán!

Szerző: 
admin
Datum: 
2018. december 03. - 21:00

Bár fejben már mindenki a szerdai, Pölkky Kuusamo elleni Challenge Kupa visszavágóra gondolt, vasárnap még várt röplabda csapatunkra egy Extra Liga mérkőzés, méghozzá a Jászberény ellen a Tungsram Csarnokban. Bár Liliom Rita már hivatalosan is a játékosunk, egyelőre még nem lépett pályára, akárcsak Valdez, aki sérülés miatt hagyta ki a találkozót.

UTE–Jászberényi RK 3:0 (23,18,17)

Az első szettben a vendégek szerezték az első pontot, majd 6:2-es jászberényi vezetésnél időt kértünk. A szünet jött tett a „fejeknek”, és sikerült felzárkóznunk 7:7-re. 8:9-et követően jöttek a mi pillanataink, és 12:9-re fordítottunk. Innentől kezdve állandósult a két-hárompontos vezetésünk, majd 15:15-től kezdve egy-egy pontot szerezve haladtak a csapatok előre egészen 24:22-ig. Ekkor ismét csak időt kért a vendég együttes, ami után közelebb tudtak zárkózni, ám egy Bleicher-Paradzik blokkot követően megszereztük a győztes pontot, így 25:23-ra nyertünk, és 1:0-ra vezettünk összesítésben.

A második játékrészben mienk volt az első pont, majd 4:1-re is vezettünk. 5:2-nél vendég időkérés következett, majd ismét állandósult egy négypontos lila-fehér előny, ami 14:7-nél már hétpontosra nőtt. Ezt követően ismét pauzát kértek a „Berényiek”, és egészen 16:12-ig zárkóztak fel. 20:16-nál mi is időt kértünk, majd jött zsinórban három pont tőlünk, így újra csak hét egységgel vezettünk (23:16). Innen már nem volt „visszaút”, mindkét csapat két-két pontot szerzett, így ezt a szettet 25:18-ra nyertük, és már 2:0-ra vezettünk.

A harmadik játékrészt egy 3:0-s „rohammal” kezdtük, majd elkezdett feljavulni a vendégek játéka, és 8:6-ra jöttek fel. Ekkor ritmust váltottunk, és megint jött egy „hármas sorozat”, ami után 11:6-nál időt kért a Jászberény. Innen viszont már nem adtuk ki az előny a kezünkből, és hamarosan már 15:8 állt az eredményjelzőn, ami után ismét csak a vendégek kértek szünetet ….. de ez sem tudta megzavarni a játékunkat, és 20:11-ig mentünk el. Ekkor egy kicsit kiengedtünk, és hagytuk, hogy ellenfelünk kihasználja a hibáinkat, de a győzelmük nem forogott veszélyben, és 25:17-re, valamint 3:0-ra hoztuk a kötelezőt, ezzel kilenc pontra növeltük az előnyünket a mögöttünk levővel szemben.

Folytatás szerdán, 18 órai kezdettel a Challenge Kupa visszavágóján.

HAJRÁ UTE!