Második mérkőzésünket is megnyertük a bajnokságban!

Szerző: 
Atish
Datum: 
2017. október 22. - 16:00

Október 21-én, szombaton délután Gödöllőn, a SZIE Sportcsarnokban volt „fellépése” NB I-es röplabda csapatunknak, ahol ellenfelünk a PENTA Gödöllő RC együttese volt a bajnokságban. A találkozón már bevethető volt két Argentin légiósunk, akik a pénteki napon érkeztek meg. A találkozón készült képeket IDE kattintva lehet megtekinteni!

Az első szettben mi szereztük meg a vezetést, majd 2:3-ig felváltva jöttek a pontok. Ezt követően sikerült egy három-négypontos előnyre szert tennünk, majd 5:10-nél a hazai csapat kért időt. Ekkor sikerült felzárkózniuk 8:11-re, de ismét csak átvettük a kezdeményezést, és hamarosan már 8:15 állt az eredményjelzőn, ami után ismét csak hazai szünet következett. A mérkőzésnek ezen szakaszában már volt, amikor héttel is vezettünk (12:19, 14:21), majd ismét sikerült ezt a különbséget még kettővel „megtoldani” (14:23). A játékrész végén még volt egy feltámadása a hazai együttesnek, de 17:25-re nyertünk, így 0:1-re vezettünk összesítésben.

A második szettben is mi szereztük meg az első találatot, ám most sikerült fordítani a Gödöllőnek, és 3:2-nél, először a találkozó folyamán átvették a vezetést. 6:2-nél vezetőedzőnk is időt kért, hogy rendet tegyen a fejekben, ami után 7:5-re sikerült feljönnünk. Ezt követően megint a hazaiak percei következtek, és 11:5-re léptek el. Azután ismét fordult a „kocka”, és most mi kezdeményeztünk többet, így egészen 12:11-ig zárkóztunk, amikor is a hazaiak időt kértek. Jött újra egy gödöllői roham, majd 14:11-nél ismét csak rákapcsoltunk, és 16:17-re már újra nálunk volt az előny. A következő percekben ismét csak egy-egy pontot szerezve játszottak a csapatok a szurkolók, és egymás idegeivel, majd 20:21 után 22:21-re fordított a Gödöllő. A hátralevő labdamenetekben megmutatkozott csapatunk erőssége, és egy rég nem látott egymásért küzdést követően 22:25-re nyertünk, így már 0:2-re vezettünk.

A harmadik játékrész elején nagyon leblokkoltunk, és 4:0 után sikerült csak megszereznünk az első pontunkat. A szépítés viszont olyan energiákat és lendületet adott a lányoknak a pályán, hogy 5:6-ra már mi vezettünk, sőt …. 7:10 után sikerült újra meglógnunk a Gödöllőtől. 9:16-nál újra időt kért a hazai mester, de ez most nem váltotta be a hozzá fűzött reményt, és lányaink továbbra is domináltak a pályán. 11:20-nál még sikerült ugyan kozmetikáznia az eredményen a hazaiaknak, ám 16:25-re nyertünk, így 0:3-ra győztünk.

Köszönjük a nagy létszámban megjelent, és fantasztikus hangulattal előrukkoló táborunknak, hogy a nehezebb pillanatokban szurkolásukkal is buzdításukkal átsegítették a lányokat a holtponton. Bízunk benne, hogy csütörtökön, október 26-án, a Jászberény elleni TV-s mérkőzésen is megmutatják ki a legjobb magyarországi szurkolótábor.

HAJRÁ UTE!