Hazai pályán biztosította be OMB „B” csapatunk az Országos Döntőbe kerülést.

Szerző: 
Herr Zsuzsanna
Datum: 
2019. április 14. - 19:00

Hazai pályán biztosította be OMB „B” csapatunk az Országos Döntőbe kerülést.

 

Április 14-én, hazai pályán, a Csokonai Gimnáziumban rendezhettük az utolsó OMB fordulót, mely az UTE Tavasz kupa nevet viselte. A tét továbbra is az Országos Döntő 12 csapata közé kerülés.

 

Az elő hét forduló és az összesített pontok alapján a 10. helyen vártuk a megmérettetést. Az utolsó fordulóban azonban a sorsolásunk nehéznek bizonyult. A legjobb 5 csapat kiemeltként, az utolsó öt csapat is külön csoportban játszott. Míg a középmezőnyt 3 csoportba sorsolták. Mivel a többi tornát korábbi időpontban játszották, így tisztában voltunk a saját eredményünk súlyával. A több mint 10 ponttal mögöttünk álló két Nyíregyházi csapat megnyerte a saját csoportját. Így megnehezítve a mi dolgunkat. Továbbjutásunkhoz minimum a 3. hely kellett és az, hogy a Sümeg-Dabronc csapata mögöttünk végezzen.

 

Reggel a lányokkal és szülőkkel közösen építettük fel a pályákat és a folyosó elhelyezett batyubüfénket, ahol vendégül láttuk ellenfeleinket és hozzátartozóikat. A lányokat felkészítettem a mai tornánk eredményének fontosságára.

 

Első ellenfelünk a RÖAK Kaposvár Sárga csapata volt. Ellenünk az eddigi mérlegünk 2 győzelem volt. Az első szettben fej-fej mellett gyűjtögettük pontjainkat. Lányainkon látszott az akarás, de sajnos néha kapkodás lett belőle. Szerencsér a szett végére sikerült több pontos előnyt szerezni és megnyerni a végjátékot. 25-20

Második sorunk már határozottabban játszott és simán nyert. Így szinte minden cserejátékosunk játéklehetőséget kaphatott. 25-12

A harmadik szettben újra első sorunk lépett pályára, hisz nem akartunk elajándékozni egyetlen szettet se, nehogy a csoportküzdelmek végén bajban legyünk. Ezt a szettet is simán hoztuk és nyertük meg a mérkőzést.

UTE B – RÖAK Kaposvár Sárga 3-0 (75-43)

 

Második mérkőzésünket a csoportgyőzelemre esélyes BRSE 2 csapatával vívtuk. Sajnos nem sikerült meglepetést okoznunk. Ellenfelünk jobbnak bizonyult. Első sorunk simán vesztett. 14-25 Második sorunk jól küzdött, de sajnos vereség lett a vége. 21-25 A harmadik etapban újra legjobb sorok lépett pályára. Sikerült visszavágni és ezzel szépíteni. 25-21

UTE B – BRSE 2 1-2 (60-71)

 

Közben a másik pályán riválisunk, a Sümeg-Dabronc csapata vereséget szenvedett a Kertváros csapatától.

Kis szünet után folytatódtak a csoportmérkőzések. Mi a Kertvárosi sárgákkal mérkőzhettünk. Az egymás elleni idei mérlegünk 1-1. Legutóbbi összecsapásunkkor, nagy küzdelemben, ellenfelünk meccslabdájáról fordítottunk és nyertünk. Lányaink bátran nekimentek ellenfelünknek. Nem ismertünk elveszett labdát. Még a háló is velünk volt. Többször „csurgott” át rajta a labda. Szinte állva hagytuk első sorukat. 25-9

A második sorok már nagyot küzdöttek egymással. De sikerült ezt a szettet is behúzni. 25-20 Így a mérkőzést már megnyertük, de szettet még most sem szerettünk volna veszíteni. Ezért újra első sorunk lépett pályára. Sajnos nem sikerült megismételni a mérkőzés eleji játékot. Így a cserék is pályára léphettek. Ellenfelünk pedig szépített. 15-25

UTE B – Kertvárosi SE A 2-1 (65-54)

 

Következett a „mindent eldöntő” utolsó mérkőzésünk. Melyen csak a győzelem volt elfogadható. Hisz verség esetén körbeverés alakult volna ki, mely akár a 4. helyig visszavetette volna csapatunkat.

 

Ellenfelünk a rivális Sümeg-Dabronc együttese volt.

Az első szett elején fej-fej mellett gyűjtögettük pontjainkat. Aztán szép lassan pontról pontra szakítottuk le ellenfelünket és nyertük az első szettet. 25-17

Második sorunk keményen nekiesett ellenfelének. Jó nyitásokkal, bátor ütésekkel végig söpörtek ellenfelükön. 25-9

Nagy öröm volt a szett végén. Hisz ezzel biztosítottuk a meccsgyőzelmet, a torna 2. helyét és egyben az OMB Döntőn való részvételt.

A harmadik szettben, az addig kevesebbet játszó játékosaink kaptak lehetőséget. Aminek nagyon örültek és kihasználták a leehetőséget. Szoros végjátékban behúzták ők is a szettgyőzelmet.

 

Végeredmény:

  1. BRSE 2             Különdíjas Melis Zsófia
  2. UTE B                                   Náday Laura
  3. Kertvárosi SE A                  Sebők Lora
  4. Sümeg-Dabronc                 Remete Réka
  5. RÖAK Kaposvár SÁRGA    Rohrig Laura

 

UTE B:

Gujzer Sára, Rabócsi Bora, Szentandrási Szófia, Hangonyi Kendra, Náday Laura, Gali Réka, Csereklye Anna, Zádori Szaffi, Dobány Ditta, Opitz Réka, Ozsváth Lili, Alberti Petra

Edző: Herr Zsuzsanna

Írány az OMB Döntő május 4-5. Szeged

 

Köszönjük a Szülők segítségét, vendéglátását, szurkolását!