Bronzérem az OMB 4. fordulóján

Szerző: 
Herr Zsuzsanna
Datum: 
2019. január 28. - 13:45

Vasárnap Kaposváron rendezték az OMB 4. fordulóját. Kissé megfogyatkozott B csapatunk kora reggel indult útnak a Jégpalota elől. Szerencsénkre az időjárás is kedvezett a hosszú útra.

Első mérkőzésünket a szintén budapesti KRA ellen játszottuk. Náluk a minimum létszámot egy fiatalabb játékossal tudták biztosítani. Így ezt a mérkőzést már az első sípszó elött 3-0 (75-0) arányban nyertük. A lányok ezt nem tudták. Sajnos hiába érkeztünk időben és melegítettünk be alaposan. A játékunk nagyon döcögősre sikerült. A pályán elért eredményünk 1-2 volt.

UTE B – KRA 3-0 (75-0)

Egyből következett második mérkőzésünk a hazaiak kék csapatával. Ekkorra már a Lila lányok is összekapták magukat. Szinte végig gázoltunk ellenfelünkön.

UTE B – RÖAK kék 3-0 (75-25)

Egy meccs szünet után következett az utolsó csoportmérkőzésünk, az addig szintén veretlen Sümegiek ellen.

Az első szettben végig fef-fej mellett haladt a két csapat. sajnos a végjátékban ellenfelünk volt a jobb és nyert minimális különbséggel. 23-25 A második sorok csatájában már nagyobb volt a két sor közötti különbség. 18-25. A harmadik szettben újra az első sorok mérték össze erejüket. Sikerült visszavágni ellenfelünknek, de sajnos az eredményen csak szépíteni tudtunk. 25-11

UTE B – Sümeg-Dabronc 1-2 (66-61)

Csoport másodikként a másik csoport első helyezettjével a VASAS kék csapatával játszottuk az elődöntőt.

Az első szettben szinte végig vezettünk, majd 1-1 buta hiba miatt fordítottak a kékek. Sajnos a szett végére leblokkoltak játékosaink. 17-25 Második sorunk is jól küzdött, de sajnos ellenfelünk felülkerekedett rajtunk. 19-25

Elődöntő:

UTE B – VASAS kék 0-2 (36-50)

Az éremért a Kaposvár sárga csapata ellen játszottunk. Első sorunk végig magabiztosan játszott. Nem hagyott kétséget a győzelemre. 25-15 Második sorunk jól kezdett. Majd már elhitték, hogy nyertek. ellenfelünk ezt kihasználva felzárkózott. Szerencsére lányaink megrázták magukat és minimális különbséggel, de nyerték a szettet és ezzel a mérkőzést is. 25-23

3. helyért:

UTE B – RÖAK sárga 2-0 (50-38)

A döntőt a VASAS és a Sümeg-Dabronc csapata játszotta., melyet a kékek nyertek fölényesen.

 

Végeredmény:

  1. VASAS kék
  2. Sümeg-Dabronc
  3. UTE B - Csapat legjobb játékosa: Gujzer Sára
  4. RÖAK sárga
  5. RÖAK kék
  6. Lőrinc
  7. KRA

 

UTE B:  Gujzer Sára, Hangonyi Kendra, Szentandrási Szófia, Gali Réka, Opitz Réka, Zádori Szaffi, Dobány Ditta, Csereklye Panka, Ozsváth Lili, Blahó Nóra

Edző: Herr Zsuzsanna