A női röplabda már csak ilyen, majdnem sima győzelem a Budaörs ellen

Szerző: 
Jeney László

Hogy is szoktak egy ilyet kezdeni?
UTE - Budaörs 3:0 (9, 23, 10)
Tungsram csarnok, majdnem teltház. Vezették a játékvezetők. 
UTE - hat kezdőjátékos és két liberó, a többiek a sarokban várták, hogy beálljanak mint csere
Budaörs - megegyezett az Újpest felállásával, csak mások alkották és egy liberó volt. (asszem)

Mint a fentiekből látszik, ez nem egy pontos/igazi tudósítás lesz, de egy kedves szurkoló barátom nagyon hiányolta, hogy régen írtam és igaza van, tehát az Ő örömére. Talán.

Gyönyörű napsütés, igazi vénasszonyok nyara köszöntött erre a szezonkezdeti napra. A délutánt is beragyogta és öröm volt újra belépni a Tungiba, találkozni a rég nem látott ismerősökkel és ismeretlenekkel. Öröm volt találkozni Gabi nénivel, mert eljött megnézni a meccsünket.
A nép, nevezzük közönségnek, meg csak gyűlt, csak gyűlt. A szurkolók is éledeztek, de valahogy még ők is keresték a helyüket. Fel kéne itt is számozni a padokat. 
A játékosok szokásos tevékenységüket bonyolították a pályán. Melegítettek.
Ilyenkor az ember keresi, nézi az új és régi arcokat, mennyit és mit tudhatnak, próbálja feltérképezni, hogy mi jöhet. Teszi ezt az egyszerű szurkoló akkor is, ha tudja, egy női meccs jön, ahol bármi elképzelhető és hiába egy-egy nagy bomba a bemelegítésnél, ez csak a meccsen nyeri el valódi értelmét.

Indul a mérkőzés.
Megszólal a hangszórókból az Újpest nóta, a szurkolók éledeznek, a lányok már egymás mellett, szépen sorban. Annyira nagy feszültség nem látszik az arcokon.
Új csk-t avatunk. A legmagasabbat! Így kell ezt. Lássa csak mindenki!
A szurkolók belelendülnek. A kis szájra illeszthető megafon izé működésbe lép és elindul útjára a kórus. Már dalilag, mert amúgy a helyükön vannak. Ahhoz képest, hogy UTE-DVTK meccs is lesz, nagyon sokan jöttek ki. Csak maradjon a lendület.
A fiúk elkezdik énekelni a himnuszt. Nem tudom. Rájöttem. (a mai ünnep és a magyar női röplabda válogatott tiszteletére, ez valahol szép)
Mi kezdjük a mérkőzést. 
A szokásos, nem mi nyerjük az első pontot.
Innentől azonban beindul az úthenger. Írhatnám. 
Írom még akkor is, ha ez nem teljesen így van. Mindkét csapat valahol keresi a pályát, próbál belezökkenni a valóságba, hogy itt bizony ez már tétre megy és nincs helye a hibáknak.
Ebben mi sokkal jobbak vagyunk. Jól szerválunk és fogadunk.
Nagyságrendekkel.
Közben folyamatosan szól az ének, a dob. Jó a hangulat no.
Szerintem ez a lányokra is átragadhatott, mert nagyon megyünk. Már pontilag.
A bajt valahol pont ekkor éreztem, mert különösebben nem ütöttünk nagyokat, nem is volt rá szükség hiszen a budörsi lányok rengeteget hibáztak. Legyünk pozitívak! Hibára kényszerítettük őket, nem hagytuk kibontakozni a támadásaikat. Legyen így.
Andi talán még időt sem kért. Azért ez jó jel. Volt.
Kedves szurkoló barátom közben megjegyezte, hogy soha nem nyertünk még 10 alatti szettet. 
Soha ne mondd, hogy soha, mert akkor jönnek az archivisták és lebombáznak. 
A lényeg, hogy nagyon nyertük az első szettet.

A térfélcsere mindig jó valamire. Először is arra, hogy az ember felálljon, megnézze mennyien vannak, sokan. Aztán meg arra, hogy beszélgessen pár szót a múltról, jelenről és jövőről. Erre most nem került sor, de azért ez jó dolog.
A lányok A-ból B-be tették át székhelyüket és kezdődhetett a második szett.
Annyi változás történt még, hogy most nem mi kezdtük a szerválást. A többi valahol ugyanúgy folytatódott. Majdnem.
Az első technikai szünetnél a Budaörs vezetett. Ne már!
Én már régóta gondolkozom azon, hogy az a másik oldal nem fekszik nekünk. Lehet, van ott valami vízér vagy mi a szösz, de most komolyan is, lehet, hogy azon a térfélen kellene csak edzeni, vagy fokhagymával teleszórni, hogy lekerüljön róla a rontás. Már a térfélről.
A lényeg, hogy eljött egy olyan pont a hölgyek életében, amikor tudatosulhatott bennük, ez bizony nem fenékig tejföl és bizony itt az ellenfél elkezdett kevesebbet hibázni és bizony itt harcolni kell, nagyokat kell ütni. A pályára lehetőleg.
Futottunk, loholtunk. Ebben nem volt hiba.
A kórus szépen szólt ebben sem volt hiba.
Már csak a pályán kellet rendet tenni. Talán, ha ezt a rendet megtalálják a lányok, akkor kisebb lesz a hullámvasút alja, netalántán nem hullámvasút lesz, hanem gőzmozdony.
Olyan 20 körül kicsit viccesbe fordult a szett, mert próbálták egymást a küzdő felek túllicitálni szervailag.
Ki tud nagyobbat vagy ki tud szebb hálót szerválni. Bosszantó.
Amúgy senkinek sem sikerült gólt szerválnia a kézilabda kapuba és ez mindenképp bíztató.
Miután ha nehezen is, de hoztuk ezt a szettet, maradjon örök emlékül, vagy felejtsük is el gyorsan.
A szurkoló felejtse el, a játékosok, edzők meg találják meg együtt az okokat.
A tapasztalat azt mutatja, nehéz, de nem lehetetlen.

Jöhetett megint egy szünet, ami arra jó volt, hogy kicsit örüljek legalább annak, hogy két régi újpesti junior játékosunk az idén is bemutatkozott a felnőttek között. Ez mindenképpen jó.
Nagy izgalommal vártam a harmadik szettet.
Most minden klappolt. Kár volt izgulni.
Előttünk játszottak a lányok, ahogy emlékszem az első pontot az ellen nyerte, tehát minden adott volt ahhoz, hogy a szebbik arcukat mutassák!
Mutatták!
Lehet, hogy mégsem kell elűzni a rontást a másik térfélről, csak valahogy időzíteni kéne? 
Akkor valami ufológust kellene találni. Nem tudom.
Amikor Zsani átszaladt sportszerűen az ellenfélhez és bocsit kért, mert kegyetlenül eltalálta az ellenfél játékosát, na valahol akkor éreztem, hogy igen, Ő is megérkezett! Nem, nem sportszerűségében, hanem játékosként. Megy ez.
Ez a szett sokkal meggyőzőbb volt számomra.
Még akkor is, ha közben a szurkolók egy része elment focimeccsre.
Hiába no, ott is kell a hang. Mi még bírtuk erővel, meg dobbal.
A pályán meg folyt medrében a játék, ha hibáztunk az ellen pontot kapott. Nem sokat.
A végén Ashley vitte be a kegyelemdöfést. Nagyon.

Aztán öröm és boldogság, a szurkolók és játékosok is kezdenek újra egymásra találni. Lesz ez még jobb is.
Következett egy hosszabb szünet és jöhetett a juniorok meccse.
Picit róluk is, mert méltán vagy méltatlanul elhanyagoltam őket is. Pedig.
Megpróbálok róluk is írni külön, de nem ígérem, hogy ez rendszeres lesz. Nem tudom.
Ami a lényeg, tegnap is jó volt újpestinek lenni és őszintén gratulálok a teljes stábnak.
A kezdés bíztató, csak így tovább!
HAJRÁ ÚJPEST! HAJRÁ RÖPLABDA!