Ezt úgysem fogod elhinni...

Szerző: 
Jeney László

Szóval..., a közvetítés, a mai nap folytatása elmaradt. Már biztos mindenki ismeri a végeredményeket, azt is, hogy eszeveszett küzdelemben a Fortuna is elpártult tőlünk és Jupával a kórházban kötöttünk ki.
Nem mertem írni, mert úgy gondoltam, hogy Kriszti ne innen tudja meg, de azt hiszem 20:18-as MTK vezetésnél Jupa egy szerencsétlen esésnél, miközben ütötközött a hálótartó vassal, lesérült. Nem tudta folytatni a játékot.
Ez egy blog, tehát írhatok személyes véleményt, hogy Jupától valahol mindig vártam egy kiugró teljesítményt és szerintem ezen a tornán Ő volt a legjobb feladó és pont ezen sérült le...
Ez van, ilyen az élet. 
Miért nyert az MTK?
A mi csapatunk tényleg ezer százalékon pörgött, mert az kellett, de egy ilyen pszihés terhet nem tudott elviselni. Nekem beugrott, amikor még az elmúlt szezonban a felnőttön a Kitti lesérült.
A felnőtt csapat sem tudta jól kezelni akkor, majd csak pár meccs múlva állt helyre az egész, de itt csak egy ötödik szett maradt, ami kevés volt ahhoz, hogy minden klappoljon, a helyére álljon.
Írom mindezt már itthon, baromi fáradtan.
Ettől még ezen a hétvégén is jó volt újpestinek lenni és nagyon jó meccsekben egyenrangú partnerként látni a lányokat.
Ha kicsit pihenek, a képeket leválogatom, majd talán még írok erről az egészről pár szót. Most fáradt vagyok és nyűgös.

Sajnos ötödik szett lesz...

Vazze ezt én nem bírom. 14-re nyertük a harmadik szettet. 2:1 ide. Most kéne lefújni!!!!

Sajnos 16,ra vesztettük a másodikat és 1:1.

Bevettem ey xanaxot. 15-re nyertük az első szettet!!!!!!

Nagyon melegben eindult a döntők napja. Laza ,3:2-vel ötödik a Csaba. Lányaink bemelegítenek. Ilyen időben ez nagyon furán hangzik, de ez most komoly.

Holnap a harmadik helyért játszunk az MTK-val.

Sajna 18-ra vesztettük a másodikat is.

Első szett Vasasé. Azt hiszem, talán 22-re.

Most csak annyi, hogy az MTK játszik a másik ágon a döntőért. Elmentem vízért, meg enni sem ártana.

Végre én is megtaláltam a szemüvegem és nagyon jó érzés úgy írni, hogy látom is, amit írok. Pár szó a lányokról. Az már tegnap látszott rajtuk, hogy akarják a sikert. Nagyot küzdöttek és megérdemelték ezt a 3:1-es győzelmet. Az egyik szettben berepült egy kismadár is a mi térfelünkre és az egyik lámpa mellől szurkolt. Gondolom nekünk. Most egy kis pihi és ötkor játszunk a Vasassal a döntőért. Szerintem most nem adják olyan könnyűre a meccset. Merjünk nagyot álmodni!

Bent vagyunk anégyben!!!!!

degek játéka harmadik szettben. Vezettünk 23:16-ra innen 25:25. Betojás volt, de 2:1 ide.

Nagyon vesztettük a harmadik szettet, a női lelkek kiismerhetetlenek.

Nem mindennapi küzdelemben az első szett 30:28 ide. Huuuuuu!

Jó reggelt Békéscsaba! Kezdődjön a Nyíregy elleni meccss!

 

Így szokott kezdődni, vagy hasonlóan, minden hatásvadász rizsa.
Nos, én hatást szeretnék vadászni, de valahol célirányosan.
Ez a bejegyzés viszonylag (sőt) rövid lesz, de terveim között szerepel, hogy a hétvégi OIB röplabda döntőről tudósítsak, egy szurkoló szemszögéből.
Na jó, kicsit haza is beszélek, de ugyebár jön velem a frissen kinevezett sajtósunk a Dominik (ő még nem tud róla, hogy kineveztem) és így remélem, hogy minden fontos információhoz hozzájutnak az érdeklődő, hétvégi homályban rejtőző, esetleg izguló újpesti röplabdát kedvelő rajongók, szülők és unokatesók. 

Egy helyzetjelentés.
Össze kellene rámolnom, hogy mit viszek három napra. Nincs kedvem.
A csillagok nem látszanak Újpestről továbbra sem, de azért is megyek Csabára, hogy végre mindenki kapjon csillagos képet! :-)

Jó Reggelt Újpest!
Rohadtul nem vicces hajnali fél ötkor kelni, ráadásul csak fél 12-kor kezdődik a lányok első meccse! Igaz, Békéscsabán és oda még valahogy le is kell érni!
Az első kv sem hozta helyre a tudat álmos zavarát! Nincs kedvem jelenleg ehhez az egészhez, aludni szeretnék!!!
Kíváncsi vagyok, a lányok mennyire mosolygós találkozót tartanak.

Kicsit álmosak talán, de elindultak. A kedvvel egyelőre nincs baj...

Mindenki szerencsésen megérkezett, a lányok éppen a bemelegítést gyakorolják. Még megy Csaba: Nyíregy meccs. 2:1 a Nyíregynek és 21:13. Nagy jósként azt írom, hogy a meccset is nyerik,.

Nos, elkezdődött... 8 pontig pariban voltunk, aztán beragadtunk egy állásba, nagyon elment az MTK, de a lányok visszahozták és szorosban vesztettůk az első szettet. Jól játszanak.

Lement a második szett is, itt azelején ment nagyon az MTK, de végül csak 19_re kaptunk ki. 

Csak úgy jelzem. A harmadik szett 25:15. IDE!

Sajnos 20 a negyedikben és nyert az MTK. Ettől még jól játszottak.

Most megyek szállást keresni.

Soha nem megyünk aludni. Gödöllő Nyíregy 3:2,  az ötödik szett 20:18.

A helyzet bonyolódik, illetve fokozódik, ami az időtényezőt illeti. Most ért véget a Vasas-MTK. Már az utolsó meccsnek kéne menni, de a mi meccsünk még csak a most következő után kezdődik... Ja, nyert a Vasas úgy 3:1-re, hogy majdnem itt is ötödik szett lett. Mikor fogok én így sörözni?

Ennek a napnak soha nem lesz vége... nemrég ért véget a Gödöllő- Békéscsaba, 3:0. Így a Gödöllő elsö, Nyíregy második, a Csaba a harmadik. Sajnos a Vasas nagyon jó passzban van, nehéz lesz ellenük, így késő este. Ha kikapunk harmadikok leszünk, és reggel 10-kor játszunk a Nyíreggyel, de ne kapjunk ki! Nyerjünk és akkor körbeverés esete forog fenn.

Sajnos, sima verség a Vasastól. Nem jó, de ez van.