ÚSZD Díj (Újpesti Szurkolói Döntés Díja Újpest Supporters Decision Award)

Szerző: 
Kriptas

Mi néhányan a lila fehér sálban hangunkkal az Újpestet támogatók, úgy gondoltok, hogy méltó lenne az Újpest különböző csapataiból a legjobb játékosokat díjazni. Ezzel is plusz motivációt adva és teremtve a játékosok számára, illetve erősítve az Újpesthez való kötödésük, s persze hagyományt teremteni. Így megalapítottuk az Újpesti Szurkolói Döntés Díjat (Újpesti Szív Dobbanás), melyet évenként szeretnénk oda ítélni. Minden csapatunkból egy játékost szeretnénk díjazni, tehát: Felnőtt, Junior, Serdülő, Gyermek, Mini.

A kiosztott díj mögött igen összetett (titkos :-)) szempontrendszer húzódik meg, melyben a játéktéren, a kispadokon, a tribünökön elhelyezkedők egyaránt fontos szerepet játszanak és ez nem szurkolói csoportunk egyéni döntésére kiosztott jutalom, hanem valójában a röplabdázás különböző területein elhelyezkedők véleményének eredménye és egyben reméljük, hogy komoly visszajelzés is. A díj védnöke az ide évben, az Újpesti utánpótlás volt.

A tavaly évben, amikor riportot készítettünk Ancsin Ildivel, beszélgetésünk egyik legfontosabb része az utánpótlás kérdése volt. Ildi akkor kifejtette mennyire fontosnak tartja az utánpótlásunk fejlesztését. Örömünkre szolgál, hogy sikerült is előrelépni a kicsik számosságában. Reméljük hamarosan, sok dolgossággal, odaadással és szerénységgel a nagyobb korosztályok edzői munkája is komolyan beérik. S a jó eredmények mellett, utánpótlás edzőink számos tehetségből faragnak majd (világ) klasszis játékost, az első csapat számára és a tribün legnagyobb örömére. Ezzel eltüntetve a 2010/11-es szezon legrosszabb döntését, melyet azóta is szenvedünk.

Ezért is gondoltuk úgy, hogy a szezont figyelembe véve, legkisebb belépő korosztályunk (az idei szezonban véleményünk alapján) legérdemesebbje Babcsányi Panna kell, hogy a díjat átadja a győzteseknek. Korosztályonként alább olvashatóak 2016-os ÚSZD díj győzteseinek nevei és szurkolótársunk rövid, de helyén való méltató szavai, melyek közösségünk véleményét foglalják össze:

Mini- Kovács Dorka: Talán a mini korosztályt láttam a legkevesebbet az idényben, így pláne dicsérendő, hogy játékával megragadott és könnyen vissza tudom idézni, csapatember, ami először eszembe jut róla ha a pályán látom játszani, igen fejlődő képes, a termete miatt valószínű, hogy kiváló liberó lesz, ha folyamatosan a röplabdára koncentrál.

Gyerek- Sólyom Emese: Mesi nagyon ügyes, tehetséges balkezes játékos. Mind ütő pozícióban, mind feladóként helyt tud állni, ami komoly előny bármely csapatnak, amelyikben játszik. Nagy reménység és ha mentálisan így fejlődik a jövő feladója. S ne feledjük a következő idénytől, pedig már a serdülők között bizonyíthatja tehetségét.

Serdülő- Körtvélyessy Réka: Számára nincs el érhetetlen labda, nincs lehetetlen szituáció, küzd, hajt a végéig, ezzel a mentalitással belőle is nagy játékos lehet, egyéni képességei mellett igazi csapatjátékos S kvalitásait bizonyítja, hogy nem véletlenül tagja az utánpótlás válogatottnak korosztályában.

Junior- Juraszik Patrícia: Jupa szép dolgokat tud a pályán, csapatkapitányként irányítja és tüzeli csapat társait. Szükség esetén ütőt is tud játszani. S bizony a felnőtt csapat táján is fel-fel tünedezett alakja bízunk benne, hogy még több odaadást és energiát befektetve a felnőtt csapat keretében is állandósítja helyét.

Felnőtt- Nevena Iricanin: Amikor Nevi szárnyal, s kezét a labda elhagyja felszikrázik mint egy üstökös, majd kegyetlen meteorként csapódik az ellenfél térfelének valamelyik szegletébe boldogan dobban a Lila szív. Elegancia-erő-odaadás jellemzi ütéseit és játékát. Kívánjuk, hogy Nevi jó játékával is a csapat megugorja a következő lépcsőfokot és hamarosan elhozza a Magyar Bajnoki Címet.

Kedves Lányok, köszönjük szépen mindenkinek az eddigi győzelmeket és sikereket minden korosztályban!!

A szezon végéhez és a következő szezonhoz kívánunk: Hitet, Egységet, Munkát! Ez visz előre minket, ez hozza meg az Újpesti diadalt! Hajrá Lilák!

S természetesen nem elfeledve alább a régebbi ÚSZD győztesek olvashatóak:

Fiú mini: Balogh Marcell (2013)
Mini:
Kincses Bernadett (2015)
Sólyom Emese (2014)
Varga Viktória (2013)
Tóth Luca (2012)
Nem adták ki (2011)
Kalotai Zsófia (2010)
Juraszik Patrícia (2009)

Gyermek:
Varga Viktória (2015)
Tóth Luca (2014)
Hajós Aliz (2013)
Jeney Kata (2012)
Nem adták ki (2011)
Kotlárik Zsanett (2010)
Együd Flóra (2009)

Serdülõ:
Hajós Aliz (2015)
Koska Dorina (2014)
Jeney Kata (2013)
Gombkötõ Luca (2012)
Bleicher Réka (2011)
Runge-Jurácsik Nádja (2010)
Varga Réka (2009)

Junior:
Juraszik Patrícia (2015)
Háfra Dominika (2014)
Kotlárik Zsanett (2013)
Bleicher Nóra (2012)
Ancsin Kitti (2011)
Lutter Eszter (2010)
Lutter Eszter (2009)

Felnõtt:
Lakatos Enikő (2015)
Horváth Alexandra (2014)
Szombathelyi Kitti (2013)
Kovács Tímea (2012)
Szombathelyi Kitti (2011)
Balajcza Barbara (2010)
Fekete Krisztina (2009)

Szerzők: Bebők Dominik és Kriptas